I. — "born as a ghetto child"

*Marcus szemszöge*

— Mehetsz — löktem le a csajt magamról. Tegnap akaszkodott rám a koncertem után. 

— Bunkó — morogta az orra alatt. Megrántottam a vállamat, majd a füves cigimért nyúltam, felültem az ágyban, magamra húztam a lepedőt és rágyújtottam. A csaj eközben villámgyorsan kapkodta fel magára a ruháit (igazából alig volt mit) és dühösen nézett rám. 

— Pénz kell, vagy mi? — néztem rá kérdőn, mire elkerekedett a szeme és fújtatva kiment a lakásból. Szóval nem pénzért ment a dolog, mindegy. 

Kimásztam a hatalmas franciaágyamból, felkaptam az alsónadrágomat és elmentem arcot— illetve fogat mosni. Fogkefével a számba léptem oda a vezetékes telefonomhoz, hogy felvegyem. 

— Igen? — kérdeztem; reménykedve abban, hogy nem köpök ki egy tubusnyi fogkrémet a szőnyegre. 

— Stúdió, három perc múlva — szólt bele szigorúan Stan, a kiadó főnöke. Unottan letettem a kagylót, bementem a fürdőszobába, lezuhanyoztam, magamra kaptam a tiszta ruhákat és beszálltam az autóba. 

A WBS vörös épületéhez érve, gyorsan felszaladtam a lépcsőkön, az aulában odaintettem a recepciós lánynak, majd a lift segítségével felmentem a legfelső emeletre, Stan irodájába. — Azt mondtam három perc — szólt szigorúan. 

— Negyedórára lakom innen — mondtam összezavarodottan, majd levágtam magam Shuggy mellé. Az összes zenész, testőr és fontosabb pozíciókat betöltő ember (a kiadónál és a Bloods bandánál) a szobában volt. Itt valami balhé lesz. 

— Van egy árulónk — kezdte Stan. Felállt a székéből. Hatalmas ember volt. 195 centi, 160 kiló. Kubai szivar lógott a szájából. Mint mindig; most is piros zakót hordott, piros kalappal, hogy tisztán lássák mindenhol, hogy Bloods tag.

Mindenki csendben ült, és még én is ideges lettem, pedig nem is vagyok besúgó. — Kiszivárgott ez-az — kezdett bele —, a keleti oldalon, a konkurencia is tud erről-arról. Marcus — szólt. 

— Tessék? — kérdeztem vissza. 

— Te vagy az első számú célpont, mert az a valaki, aki ebben a szobában van — mutatott körbe —, bekevert. — Kérdőn néztem rá. Mi a francot jelent az, hogy első számú célpont vagyok? Stan, mintha megérezte volna, hogy nem világos a dolog. — Megakarnak ölni — mondta hanyagul. Felment bennem az adrenalin. Felpattantam és Stan mellé álltam. — Theodor, állj fel kérlek. 

Mindig is utált ez a pöcs. Az egész röviden: ez a faszkalap hazugságokat mondott rólam a keletieknek, azok meg a szívükre vették, úgyhogy jobbnak gondolják, ha eltüntetnek. Sima ügy. Úgyis utálom a keleti oldalon élő majmokat. 

— Vigyétek a kék szobába — szólt oda Stan a nagydarab fickóknak, akiket csakis a kék szoba miatt vett fel. Hogy mi is ez? Abból a szobából élve senki sem jön ki. Ha valaki elárulja a csapatot, odakerül. Ha a keleti oldalról jött és kémkedik; kék szoba. Összejött Stan nőjével; kék szoba. Többféleképpen öleti meg őket. — Van egy kis dolgom, ha megbocsátotok — szólt udvariasan, mire mindannyian felröhögtek. Mondjuk inkább a megkönnyebbüléstől. — Veled meg még beszélek! — mutatott rám és kiment. Theodor végig könyörögte a folyosót, de nem volt kegyelem.

***

Ma már a negyedik rapdalomat vettük fel a stúdióban. Elkapott az ihlet, Tony pedig rohadt jó alapokat dobott össze nekem. Pont bent álltam a mikrofonnál, amikor észrevettem, hogy Shuggy — az egyik legjobban kereső a cégben, persze csak utánam — bejött és leült a kanapéra. Vigyorogva léptem ki a fülkéből, lepacsiztam vele és melléültem. 

— Szóval, milyen célpontnak lenni? — mosolygott idiótán, mire nevetve megrántottam a vállamat. — Ugye tudod azért, hogy ez nem vicc? 

— Nem érdekelnek, ameddig van füvem, milliomos vagyok és egyszerre tizenhárom nővel lehetek — válaszoltam, miközben rágyújtottam egy cigire. Shuggy bólogatott, amolyan „végül is” stílusban.

— Lesz ma egy bulim, gyere már el, fasza lesz — mondta izgatottan. — Plusz — tette hozzá —, ha te is ott vagy, garantált telt ház. Na?

— Ott leszek — csaptam a markába, mit sem sejtve arról, hogy mi fog történni azon az estén, mert ha tudom, talán el sem megyek, sőt ki sem mozdulok a stúdióból többé. De nem tudhattam.

Még felvettem két számot a stúdióba és úgy gondoltam mára elég is lesz ennyi. Felkaptam a fotelről a kabátomat, odaintettem Tonynak és beálltam a liftbe. 

— Ráérsz ma este? — lépett elém a recepciós kis csaj. amikor leértem. Közel hajolt a nyakamhoz, majd nyomott rá egy hosszú csókot. Pont a hajába túrtam, amikor Shuggy hátba vágott. 

— Tesó, ne már! — röhögött fel. — A buliba hat ilyet foghatsz. 

Mosolyogva bólintottam egyet, majd lenéztem a lány névkártyájára, mert fogalmam sem volt, mi a neve. 

— Shea, kedvesem — néztem mélyen a szemébe — majd legközelebb, jó? — kérdeztem tőle, ő pedig válaszként megcsókolt. Shuggy elrángatott onnan, a csaj pedig elégedetten mosolygott. 

— Nem is szép — mondta Shugg, amikor beültünk az autómba. 

— Azért gondolom megvolt már — röhögtem fel, miközben kiadtam az indexet. 

— Kétszer is — nézett rám furán mosolyogva. Nem bírtam tovább, annyira röhögtem, hogy folytak a könnyeim. Ennek nagy részben a fű volt az oka, semmi más, de nem érdekelt volna az sem, ha lekapcsolnak a kibaszott rendőrök. Abban pillanatban annyi pénzem volt, hogy egy komplett házat tudtam volna venni nekik Hollywoodban és még maradt is volna rengeteg pénzem. A házamhoz mentünk, ahol tartottunk egy elő-bulit — azaz beálltunk és hívtunk nőket, meg pár havert —, majd elindultunk a klubba, aminek abban a pillanatban elfelejtettem a nevét, ahogy kimondták. Fehér nadrágot viseltem, egy fekete izompólóval. Nem én hajtottam, mert nagyon beszerettem volna rúgni, úgyhogy ez a testőrömre, Lorenzóra maradt. A hátsó ülésen még elszórakozgattam a lányokkal, akiket otthonról hoztam, de ahogy a klubhoz értem, már tovább is léptem rajtuk. Ez van. Ezt az életet éltem, megtehettem. Beérve azonnal minden szem rám szegeződött, főleg a hölgyeké. Tudtam, hogy csak azért tartanak „különlegesnek” mert híres és veszélyes voltam. Ha nem lett volna annyi pénzem és felhajtás körülöttem, maximum hárman figyeltek volna fel rám. De így... Ahogyan járkáltam közöttük simogattak mindenfelé, megpuszilták a bicepszemet, vagy csak simán kacsintottak. Kedvesen integettem mindegyiknek, pár ismerős odajött lekezelni velem, néhányan aláírást kértek, mások pedig a telefonszámukat nyomták a zsebembe. Még egy férfi is. 

— Ez mi? — néztem a cetlire, majd a srácra. 

— Tudod, sok mindent lehetett hallani, amikor börtönben voltál... gondoltam hátha. 

Teljesen felbaszódtam. Behúztam neki egyet, de két haverom azonnal lefogott és elvezetett onnan. Megdörzsöltem az öklömet, majd felsétáltam a VIP részlegbe. 

— Ez mi a franc volt? — kérdezte Stan. Természetesen mindent látott az ablakon keresztül. Ez volt jó a privát részlegben: hatalmas ablak és hangszigetelt falak. Dühösen néztem rá, majd levágtam magamat az egyik fekete bőrkanapéra. Rágyújtottam egymás után négy szál cigire, de sehogy sem tudtam lenyugodni. Komolyan ilyen pletykák terjengtek rólam, miközben a semmiért ültem félévet? Hogy meleg lettem? Nem azért ütöttem ki a srácot, mert provokált, hanem mert jól esett. Rég verekedtem már egy igazán jót. 

Egy-két feles után, már teljesen el is felejtettem, hogy mi történt, úgyhogy lementem a tánctérre, hogy szórakozzak kicsit. Shuggy nagyban nyomta a színpadon, én pedig kerestem az ízlésemnek megfelelő lányt és táncolni kezdtem vele. Összevissza ugráltam és hadonásztam, amikor hirtelen kiütöttem az egyik pincércsaj kezéből az italokat. 

— Baszd meg! — sziszegte.

— Bocs — hajoltam le és elkezdtem felszedni a szilánkdarabokat. Mivel eléggé a tánctér szélén álltunk, a hangszórók hangja nem ért el addig, így kitűnően hallottuk egymást. 

— Vak vagy, vagy mi a faszom? — kérdezte flegmán, miközben ő is próbálta felszedni a széthullott darabokat. 

— Tudod te kivel beszélsz? — lépett oda a pincérlányhoz a csaj, akivel táncoltam. — Ő itt Marcus — mondta oktatóan, miközben a hátamat simogatta. Az ismeretlen csaj, felállt, mélyen a táncpartnerem szemébe nézett, rábökött a mellkasára és csak ennyit mondott:

— Felőlem lehet a kibaszott megváltó is, akkor is fel kell szedje, ami miatta tört össze, te pedig segíts neki — utasította. A lány állt még ott pár pillanatig, majd elment, belőlem meg kitört a nevetés. Az ismeretlen lány furcsán nézett rám, majd elmosolyodott. Felálltunk mind a ketten, ő pedig elindult a pult felé. 

— Várj, mi a neved? — húztam vissza. Megrántotta a vállát és csakúgy simán otthagyott. 

Teljesen meglepődtem. Amióta a csúcson voltam még soha, egyetlen egy nő sem utasított vissza. Sőt, kérnem sem kellett őket soha. 

Amikor tizennyolc éves voltam, az egyik közeli középsuliba jártam. Mindenki füvezett, balhék voltak, csomóan meghaltak és szerintem ott basztam el az életemet. Akkoriban volt egy lány, akiért bármit megtettem volna. Formás volt, okos és gyönyörű. Róla írtam az első versemet, amit később rapszámként adtam elő. Nem foglalkozott velem. Azután terhes lett valami tagtól, és amikor kiderült számára is, hogy rohadt gazdag lettem, azt kezdte állítani, hogy az enyém a gyereke. A faszt. Ha az enyém lenne, akkor fel is nevelném. Csak pénzzel akart lehúzni. 

A balhék egyébként erőssé tettek. Erősse tett az, hogy hetente láttam megsérülni és meghalni a barátaimat. Néhány ember, ha fegyvert kap a kezébe azt hiszi bármit tehet, amit csak akar. Kurvára nem így van. Az igazi férfi fegyver nélkül lehet csak igazán bátor. A fegyver a gyávák eszköze. 

Én is gyáva voltam 1994 májusáig. Abban az évben kaptam négy lövést. Kettőt a lábamba, egyet az oldalamba és egy utolsó a fejemet súrolta. Rohadtul fájt. jobban, mint addig bármi az életemben. Először épphogy csak megéreztem, azután belém hasított, alig kaptam levegőt, homályosan láttam és iszonyatosan mart. Tudom kik tették, azt is tudom, hogy miért. Mind visszakapták egytől-egyig. Félve jártam mindenhová, hiába játszottam a szájhőst, hiába nyilatkoztam különböző tévéműsorokban, hogy nem félek egy keleti partról származó faszkalaptól sem, hiába írtam a dalaimban, hogy jöjjenek és próbáljanak megölni még egyszer. Féltem. Egyetlen egy pontos lövés és vége. Nincs több fű, kokó, nők és milliók. Anyám soha nem fog többé látni, a haverok emlékei megfakulnak rólam, a pénzem elvész én pedig elhalványodom. Kibaszottul féltem a sorsomtól.

— Min gondolkodsz, szép fiú? — lépett mellém egy csaj. De még milyen. Szőke, hófehér bőrű, rózsaszín ruhás és gyönyörű. Mosolyogva megvakartam a fejemet, beletörődtem, hogy a pincérlány lerázott, így hát kicsit csalódottan szórakozhattam Hófehérkével. Őszintén szólva fogalmam nem volt arról, hogy mit duruzsolt a fülembe, nem is érdekelt annyira, megfogtam a kezét és felvezettem a VIP részleg egyik kisebb fülkéjébe. Rögtön tudta mi a dolga. Amikor végeztünk még nyomott egy csókot az arcomra és kócos hajjal kilépett az ajtón. Vigyorogva mentem utána és vágtam le magamat az egyik fotelbe Stan mellé, aki elismerően a vállamra ütött, a fehér csaj leült az egyik ágyra, a tekintetem pedig azonnal a pincérlányéval fonódott össze, aki éppen megölelte Rafaelt, miután szétváltak közömbösen kezdett nézni rám, majd az előbbi partneremre. Lenézett a kis papírjára, amire a rendeléseket írta fel és újra a szemembe nézett. Pár másodperc után az egyik haverom szólalt meg. 

— Baszod, rendelsz már valamit, vagy mi lesz? 

— Ja, igen — ráztam meg a fejemet, hogy ne a gyönyörű ismeretlen lányon járjon a fantáziám, aki egyébként őrjítően nézett rám. — Két whiskyt. — Felírta és szó nélkül kiment. Mi a fasz baja van ennek a bigének? — Ki ez? — néztem Rafaelra, egy szintén WBS tagra.

— A pincér? — kérdezte, mire bólintottam. — A bátyja az egyik legjobb haverom volt, Kaenan. Börtönben ül most, ő pedig Kayla, a húga — válaszolta. — Hagyd ki a dolgaidból Marcus — nézett rám szigorúan. Rögtön levágta, hogy megakarom szerezni. — Tudod, hogy szorul a kötél a nyakad körül, elég ha minket rántasz magaddal, ártatlan fiatal lányokat hagyj ki ebből — szorította meg a kezemet —, megértetted? Marcus? 

— Meg — válaszoltam, mire bólintott egyet.