Bevezető

Üvöltözésre nyitottam ki a szememet. Az alattunk élő szomszédok már megint veszekedtek. Forgattam egyet a szememen, majd átfordultam a másik oldalamra. Mindennap erre kelek. Unottan felültem az ágyban, tudtam, hogy úgysem fogok tudni már visszaaludni, úgyhogy kicsoszogtam a tenyérméretű szobámból, ahol régen hárman aludtunk, a bátyámmal és az öcsémmel. Mivel nem volt elég ágy, ezért a kis öcsivel, Troy-al osztoztunk egyen. Rengetegszer aludtunk összebújva, amikor anyu és apu veszekedtek, vagy a bátyánk hazajött összeverve és beállva. Apropó a bátyám. Kaenan, jelenleg börtönben ül, drogot találtak nála, ami azért is furcsa, mert egy farmerdzsekiben találták meg a fehér rendőrurak, ami nem is Kaenané volt. Hiába bizonygatta, éppen szartak a fejére.
Kibotorkáltam álmosan a nappaliba, ahol anyu már sürgött-forgott. Fogalmam sincs hogyan tud ilyen lelkes lenni korán reggel. Hosszú fekete hajamat gyorsan kontyba kötöttem, majd nyomtam egy puszit az arcára.
— Troy? — néztem rá kíváncsian, miközben belekortyoltam az elém letett teába.
— Semmi hír róla. — Teljesen lehervadt a mosoly az arcáról, idegesen belekortyolt a kávéjába, majd rám nézett. — Mi van, ha hülyeséget csinált? — kérdezte rémülten. Troynak három hete nyoma veszett. Nem jött haza, nem látta senki, nem járt a környéken.
— Tud vigyázni magára! — mosolyodtam el. Eszembe jutott, amikor még sokat voltunk együtt és folyton verekedésekbe keveredett. Akármilyen vézna volt, verekedni jól tudott, azóta pedig gyúrni kezdett, úgyhogy teljesen legyőzhetetlen. — Nem olyan fából faragtak minket. Sose féltsd a bőrünket, édesanya.
Anyu elmosolyodott, magára vette a barna kabátját és kisietett az ajtón. Három műszakban dolgozik.   Szomorúan néztem utána, majd felöltöztem. Én voltam a soros, hogy meglátogassam Kaenant. Egy egyszerű farmernadrágot és pólót vettem magamra és már indultam is a börtön felé.
Tíz perce üldögéltem a kis asztal mögött. Körülöttem mindenki beszélgetett egy-egy szerettével, de Kaenan sehogy sem jött ki az ajtón. Félóra várakozás után a huszonhárom éves bátyám összeverve és vértől tocsogva botorkált az asztalunkhoz.
— Mi történt veled? — szörnyülködtem és azonnal potyogni kezdtek a könnyek a szememből. Feltette az asztalra összebilincselt kezeit, majd megrázta a fejét. Összekulcsoltuk az ujjainkat. Egyikünk sem szólt semmit. A szememmel kerestem azt a fazont, aki kivezette a fivéremet. Ahogy megpillantottam, azonnal felpattantam, de Kaenan visszahúzott.
— Kayla, kérlek — nézett rám könyörgően, de nem tudott meghatni. Borzalmasan festett. Kirántottam a kezemet a szorításából, ő pedig szomorúan ráhajtotta a fejét a padra.
— Mi a fasz történt a bátyámmal? — álltam a fazon elé. Egy magas, ötvenes éveiben járó fekete férfi volt. Bambán bámult rám, majd elfordította a fejét. — Kibaszottul kérdeztem valamit. Össze van verve  a feje. Ő egy piti kis dílerként került be, nem egy gyilkosként, nem ezt érdemli.
— Majd máskor nem jár a szája — rántott egyet a vállán. Dühös lettem. Soha életemben nem éreztem még ilyet. Legszívesebben puszta kézzel öltem volna meg, mosolyogva. Utáltam, hogy ennyire tehetetlen és kiszolgáltatott vagyok.
— Hát nem minden fekete tart össze. Nem igaz? — kérdeztem szomorúan, majd visszasétáltam a fivéremhez. Bánatosan nézett rám a hatalmas szemeivel, talán ő is abban reménykedett, hogy sikerül valamit rendeznem. Leültem ismét elé, mire elmosolyodott. — Mi az? — néztem rá kérdőn.
— Kislányként is ilyen voltál — mondta. — Amikor azok a fehér fiúk beszólogattak nekem, én pedig csak tűrtem csendben, te pedig hirtelen megjelentél. Utánoztad a felnőtteket. Göndör hajadat felfogtad, a fülbevalóidat kiszedted és nekiugrottál a daginak — mesélte nevetve. Én sem bírtam sokáig, hangosan felröhögtem.
— Őt gondoltam a leggyengébb láncszemnek — rántottam meg a vállamat továbbra is mosolyogva. — Aztán oldalba rúgtad az egyiket és gyorsan elszaladtunk.
— Troy? — nézett rám kíváncsian. — Még mindig nem jött haza?
Megráztam a fejemet. Kaenan idegesen dobolni kezdett az ujjaival. Az előbbi jókedvnek már nyoma sem volt az arcunkon. Mind a ketten próbáltuk megvédeni őt ettől. Gyerekkorunkban is eltűrtük, hogy minket bántson az apánk, még ha Troy is volt a hibás. Tartottuk a hátunkat érte. És most tessék. Belekeveredett minden szarba. A bátyám magát hibáztatta, hiszen ő sem volt különb, ő is benne van a Bloods bandába, pont mint Troy. Én viszont egyértelműen az apánkat hibáztattam ezért.
— Vége a látogatásnak — lépett oda egy őr és felrántotta Kaenant. Amilyen szorosan csak tudtam magamhoz öleltem, majd végignéztem, ahogyan elvezetik.

***

Hazaérve azonnal a zuhany alá álltam. Nyolckor kezdődött a műszakom a klubban. Utáltam ott dolgozni, de kellett a pénz, úgyhogy elvállaltam a munkát. Hétvégén csúcsforgalom van, most pedig  pláne az lesz, hogy Shuggy D itt fog fellépni, úgyhogy előre felkészültem mindenre szellemileg. Épp élveztem a zuhanyt, amikor a nappaliból hangokat kezdtem hallani. Kiléptem a tusolóból, magamra tekertem egy törölközőt, felkaptam az első tárgyat, ami a kezem közé került — ez a szappantartó volt — és kiléptem az ajtón egy nagy sóhaj után.
— Troy! — kiáltottam fel, ledobva a szappantartót, azonnal odarohantam és megöleltem, de ő eltolt magától.
— Pénz kéne — nézett rám. Megilletődötten hátráltam egy lépést és szó nélkül a táskámhoz léptem. — 800 dolcsi. — Érthetetlenül felnéztem rá, majd leengedtem a táskámat és kivettem belőle 50 dollárt.
— Ez az összes pénzem — nyújtottam oda neki. — Honnan a francból gondoltad, hogy van 800 dolcsi nálam? Soha az életünkben nem volt még egyszerre ennyi lóvénk.
Idegesen kikapta a kezemből a pénzt, zsebre vágta és elindult a kijárat felé. — Állj meg — szaladtam elé, és megálltam a bejárati ajtóban. — Hova a francba tűntél? Mi van veled? Hol élsz három hete és miért nem jársz haza?
— Engedj — lökött félre egy könnyed mozdulattal. Újra visszaálltam az ajtó elé. — Semmi közöd hozzá, engedj ki — mondta szigorúan, de nem mozdultam.
— Tizenhét éves vagy, igenis van közöm hozzá! Mondd el, mi a franc van veled, engedd, hogy segítsek, vagy legalább menj be a börtönbe, látogasd meg Kaenant, hátha ő jobb belátásra tud bírni. Anya aggódik miattad.
— Maradj ki ebből Layla — mondta, nekem pedig összeszorult a szívem. Kiskorában mindig Laylat mondott a Kayla helyett, ezer éve nem szólított a Laylaként.
Újra taszított egyet rajtam, majd kilépett az ajtón, egy szál törölközőben léptem ki a verandánkra, láttam, hogy egy fekete autó várja az út szélén, odafutott, visszanézett rám, majd beszállt a kocsiba és eltűnt újra. Sírva mentem vissza a lakásunkba, hogy eltudjak készülni a munkára.
Egy papírra lefirkantottam anyunak, hogy Troy itt járt, minden rendben van vele és hamarosan hazajön. Természetesen hazugság volt az egész, jól tudom, de talán anyát megnyugtassa valamennyire.
Magamra húztam a kis egyenruhánkat, amin ott virított, hogy "Jorah's angels" (nagyon eredeti), felhúztam hozzá a kötelező, fekete mini szoknyámat és elindultam a klubhoz. Ez a hely, ez a kis város rész nem olyan, mint a többi. Itt folyamatosan megy a gyilkolás, így hát azzal a tudattal kell kilépj a mocskos ajtódon, hogy talán nem térsz haza többet. Emlékszem, hogy gyerekkoromban az egész félelmetesnek tűnt. Egyszer Derrek, az egyik osztálytársam azzal büszkélkedett a szünetekben, hogy látott egy holttestet és senki nem vitte még el onnan, úgyhogy a kíváncsiságunk miatt elmentünk Derrekkel és megnéztük az egyik ház mögötti megkéselt, halott embert. Ekkor volt először ilyesmiben részem. Mindössze tíz évesen. Szép lassan hozzászokik az ember. Nincs más választása.