II. — "i trust you dearly"

*Kayla szemszöge*

Még mindig a délután történtek hatása alatt voltam. Álltam a pult mögött, de egyszerűen nem fogtam fel, hogy mégis mit rendelnek tőlem, azt sem tudtam hol vagyok. Nem tudtam összpontosítani és ezen a vérfolt sem segített a felsőmön. 

Az egész úgy kezdődött, hogy egy fiatal-, talán húsz éves srác a fenekemre csapott, mikor elmentem előttük. Teljesen pirosba volt öltözve, így azonnal levágtam, hogy büszke bandatag. A társai szintúgy virítottak. Nem emlékszem sok mindenre, mert a sokk miatt, amit kaptam törlődtek az emlékeim. Úgy cselekedtem, hogy nem voltam ura a testemnek, sem az elmémnek. Minden ösztönös volt.
Az egyik pillanatban még szidtam és azzal fenyegettem, hogy eltöröm a karját, ő mindeközben a dekoltázsomat bámulta, telt ajkait harapdálta, én pedig kiegyenesedve álltam és vártam, hogy mi lesz az egésznek a vége, vonzónak találtam őt. Magas volt, erős és gyönyörű arcú. Azután a fejem fölé emelte a tekintetét, a kajánság eltűnt belőle és félelem váltotta fel. Rám nézett és ellökött, majd ő is a földhöz simult, a barátai úgyszintén. Megállt egy kék autó tíz méterre tőlünk. Crips banda tagok voltak. Fülsüketítő lövöldözés és filmszakadás. Fogalmam sincs mennyit lőttek, a félelemtől tompán hallottam. Nem tudom meddig tartott, nem tudok semmit. Valaki elkezdett felrángatni a földről. Körülnéztem, remegtem az idegességtől és akkor megláttam, ahogyan a gyönyörű arcú a földön fekszik. A hasából ömlött a vér, az arca eltorzult a fájdalomtól. Letérdeltem és az ölembe vettem óvatosan a fejét. Nem szólt semmit, ijedten meredt rám, miközben simogattam nyugtatásképpen. Azután az egyik fiú, annyit mondott, hogy „menj, ha nem akarsz belekeveredni”. Bólintottam egyet, még egyszer, utoljára lenéztem az ölemben fekvő srácra, óvatosan felálltam és elindultam a klub felé.
— Eltörtél három poharat és várnak a privát részlegbe — bökött meg Trisha, kizökkentve a gondolataimból.
— Az egyik faszkalap, az a híres rapper kilö... — kezdtem magyarázni, de a kolléganőm hirtelen felkapta a fejét.
— Marcus? Marcus lökte ki a kezedből? Úristen! — Ámuldozott. — Élőben is olyan helyes?
— Be van állva, a szeme vérben úszik, a száját valaki szétrágta, a karján ütésnyomok és egy fehér lánnyal dugott az előbb — soroltam.
— Akkor élőben is olyan kibaszott dögös lehet, mint a képeken — magyarázott tovább, meg sem hallva, amit az előbb mondtam. Alapból „elítéli” a fehér-fekete keveredéseket. Múlthéten egy fehér, gazdag csávó totál rám volt állva, megpróbáltam kihasználni a helyzetet, hátha segít Kaenan óvadékában, de Trisha szabályosan elüldözte. „Bűn. A fehérek megvetik a feketéket, így hát meg sem érdemlik a formás feneked.” Ezt a két mondatot rongyosra hajtogatta, még végül beláttam, hogy igaza van. Úgy látom Marcus esetében ez elnézendő. Unalmasan pakoltam az italokat  a tálcára, odaintettem pár ismerősnek. Próbáltam visszanyerni a lelkierőmet, úgyhogy szép csendben lehúztam egy tiszta vodkát. Soha nem iszom munkaidőben, de most muszáj volt.
Megindultam a privát részleg felé, bujkálva a bulizók között, ügyelve arra, hogy még egyszer senki se üsse ki a kezemből a poharakat.
Amikor beléptem a helységbe azonnal megcsapott a fű jellegzetes, émelyítő szaga. Már csak attól beáll az ember, ha mélyebbet szív a levegőből. Letettem az asztalra a piákat, de nem tudtam azonnal eltűnni onnan, pedig ez volt minden vágyam.
— Kayla, kis hercegnőm — ugrott fel Jorah, a klubtulajdonosa. Az összes pincérlány az ágyasa volt, kivéve engem. Inkább éheztem, de nem engedtem, hogy valaki bábuként rángasson ide-oda, amikor épp a szükség kívánta. Mosolyt varázsoltam az arcomra, ő pedig átkarolt. — Srácok — kezdett bele, mire minden szem rám szegeződött a szobában, még a lányoké is, akik félmeztelenül lógtak egy-két tagon, meg persze Marcuson. — Miért véres a trikód? — kérdezte, amikor a rohadt nagy folt feltűnt neki. Gyanítom nem ezt akarta megkérdezni a nagy nyilvánosság előtt. Undorral az arcán engedte le a karját rólam, mintha legalábbis valami fertőző kórságot hordanék. Lehajtottam a fejemet. A kurva életebe, pont, mire sikerült kiverni a dolgokat a fejemből. — Kérdeztem valamit! — rángatott meg és erősen szorította a kezemet. Fájt. Továbbra sem mertem felnézni, már csak akkor emeltem fel a tekintetemet, amikor valaki ellökte mellőlem Joraht. Marcus volt.
— Kurvára ne rángasd! — mondta olyan hangsúllyal, hogy még én is megijedtem. Remegő lábakkal léptem be a mellékhelységbe, amit nem használhat a személyzet a VIP részlegben. Nem érdekelt. A mosdóhoz léptem, jéghideg vizet engedtem a csuklómra, azután megmostam az arcomat és végül a nyakamat. — Jól vagy? — lépett be utánam. Nem szóltam semmit, csak bólintottam egyet. Kíváncsian fürkészte a piros-foltos felsőmet. Óvatosan lecsúsztam a csempe mentén, a fejemet a térdemre hajtottam, a hajam egyenletesen omlott szét az oldalamon, a vége pedig a piszkos padlót súrolta. Nem bírtam tovább, rázkódni kezdtem és zokogni. Úgy éreztem, hogy a felsőm megfog fojtani, úgyhogy lekaptam magamról és eldobtam. Marcus nem szólt semmit. Nem is vártam el tőle. Fogalma sem volt arról, hogy mi történt velem. Levágódott mellém és csendben rágyújtott, miközben én továbbra is csak sírni tudtam. Egyszerűen nem tudtam túllépni a dolgon. Igazságtalanságnak éreztem és féltem. Féltem, mert könnyen megölhettek volna engem is. De nem tették. Borzalmas volt belegondolni, hogy ameddig máshol biztonságosan élnek az emberek, addig mi, akár az állatok öljük egymást.
    Pár perc után úgy tűnt kezdek megnyugodni, megtöröltem a könnytől elázott arcomat és felnéztem rá. Türelmesen üldögélt mellettem. Szívott egy mélyet a cigiből, majd azonnal kifújta. Erőtlenül rámosolyogtam, ő pedig viszonozta.
— Megöltek előttem egy srácot — kezdtem rekedt hangon. Bólintott és várta, hogy folytassam. — Megállt egy Cripses autó mellettünk — folytattam, de elcsuklott a hangom. Hatalmas, erős kezeit átfonta a nyakam körül, az állát a fejem tetején támasztotta, én pedig a mellkasához bújtam. Bódítóan jó illata volt, még a fű sem tudta elnyomni a márkás parfümjének aromáját. Biztonságban éreztem magamat és jól esett, mert eléggé fáztam egy szál melltartóban. Mintha megérezte volna, elhúzódott tőlem és lekapta magáról a fekete felsőjét. Magamra vettem a hatalmas blúzt és elmosolyodtam. Akaratlanul is a kockás hasára tévedt a tekintetem, de gyorsan elrántottam a fejemet. Felállt, majd kinyújtotta a jobb kezét és egy egyszerű mozdulattal felrántott a földről. Mielőtt kiléptünk volna belenéztem a tükörbe. Az arcom fel volt püffedve, a sminkem lefolyt, a hajam pedig csapzottan állt.
— Úristen — hajoltam közelebb, hogy lemossam a szempillaspirálomat, ami egy hosszú vonalat hagyott az arcomon.
— Hé, mikor jössz már vissza? — lépett be egy csaj. Hangja kacérkodó volt, dekoltázsa mély. Tipikus ribanc. Marcus elmosolyodott, végignézett rajta, azután rám emelte a tekintetét, mintha arra várna, hogy rábólintsak a dologra, mintha az engedélyem kellene hozzá.
— Mindjárt megyek — válaszolta, a lány pedig elégedett fejjel, erős csípőmozgással tipegett ki a helységből. Én is megindultam. Semmi keresnivalóm nem volt már ott. Sőt. Talán holnap már be sem kell jönnöm dolgozni. Minél előbb kiszerettem volna menni, ha Marcusra néztem elfogott a sírás és egyre csak az járt a fejembe, hogy megint megakarom ölelni. — Hé! — kapta el a derekamat, amikor megpróbáltam kimenni mellette. Óvatosan a falnak nyomott és simogatni kezdte az oldalamat. Annyira kicsinek tűntem mellette. Kíváncsian néztem a barna szemeibe, nem értettem mi játszódhat le a fejében, mit akarhat. Azután egyszerűen elengedett és kilépett az ajtón, pár másodperccel később én is ugyanígy cselekedtem. Összezavarodottan néztem körbe Joraht keresve, aki mosolyogva intett nekem, Marcus már egy másik lánnyal szórakozott, én pedig keserű szájízzel mentem le a tánctérre.

I. — "born as a ghetto child"

*Marcus szemszöge*

— Mehetsz — löktem le a csajt magamról. Tegnap akaszkodott rám a koncertem után. 

— Bunkó — morogta az orra alatt. Megrántottam a vállamat, majd a füves cigimért nyúltam, felültem az ágyban, magamra húztam a lepedőt és rágyújtottam. A csaj eközben villámgyorsan kapkodta fel magára a ruháit (igazából alig volt mit) és dühösen nézett rám. 

— Pénz kell, vagy mi? — néztem rá kérdőn, mire elkerekedett a szeme és fújtatva kiment a lakásból. Szóval nem pénzért ment a dolog, mindegy. 

Kimásztam a hatalmas franciaágyamból, felkaptam az alsónadrágomat és elmentem arcot— illetve fogat mosni. Fogkefével a számba léptem oda a vezetékes telefonomhoz, hogy felvegyem. 

— Igen? — kérdeztem; reménykedve abban, hogy nem köpök ki egy tubusnyi fogkrémet a szőnyegre. 

— Stúdió, három perc múlva — szólt bele szigorúan Stan, a kiadó főnöke. Unottan letettem a kagylót, bementem a fürdőszobába, lezuhanyoztam, magamra kaptam a tiszta ruhákat és beszálltam az autóba. 

A WBS vörös épületéhez érve, gyorsan felszaladtam a lépcsőkön, az aulában odaintettem a recepciós lánynak, majd a lift segítségével felmentem a legfelső emeletre, Stan irodájába. — Azt mondtam három perc — szólt szigorúan. 

— Negyedórára lakom innen — mondtam összezavarodottan, majd levágtam magam Shuggy mellé. Az összes zenész, testőr és fontosabb pozíciókat betöltő ember (a kiadónál és a Bloods bandánál) a szobában volt. Itt valami balhé lesz. 

— Van egy árulónk — kezdte Stan. Felállt a székéből. Hatalmas ember volt. 195 centi, 160 kiló. Kubai szivar lógott a szájából. Mint mindig; most is piros zakót hordott, piros kalappal, hogy tisztán lássák mindenhol, hogy Bloods tag.

Mindenki csendben ült, és még én is ideges lettem, pedig nem is vagyok besúgó. — Kiszivárgott ez-az — kezdett bele —, a keleti oldalon, a konkurencia is tud erről-arról. Marcus — szólt. 

— Tessék? — kérdeztem vissza. 

— Te vagy az első számú célpont, mert az a valaki, aki ebben a szobában van — mutatott körbe —, bekevert. — Kérdőn néztem rá. Mi a francot jelent az, hogy első számú célpont vagyok? Stan, mintha megérezte volna, hogy nem világos a dolog. — Megakarnak ölni — mondta hanyagul. Felment bennem az adrenalin. Felpattantam és Stan mellé álltam. — Theodor, állj fel kérlek. 

Mindig is utált ez a pöcs. Az egész röviden: ez a faszkalap hazugságokat mondott rólam a keletieknek, azok meg a szívükre vették, úgyhogy jobbnak gondolják, ha eltüntetnek. Sima ügy. Úgyis utálom a keleti oldalon élő majmokat. 

— Vigyétek a kék szobába — szólt oda Stan a nagydarab fickóknak, akiket csakis a kék szoba miatt vett fel. Hogy mi is ez? Abból a szobából élve senki sem jön ki. Ha valaki elárulja a csapatot, odakerül. Ha a keleti oldalról jött és kémkedik; kék szoba. Összejött Stan nőjével; kék szoba. Többféleképpen öleti meg őket. — Van egy kis dolgom, ha megbocsátotok — szólt udvariasan, mire mindannyian felröhögtek. Mondjuk inkább a megkönnyebbüléstől. — Veled meg még beszélek! — mutatott rám és kiment. Theodor végig könyörögte a folyosót, de nem volt kegyelem.

***

Ma már a negyedik rapdalomat vettük fel a stúdióban. Elkapott az ihlet, Tony pedig rohadt jó alapokat dobott össze nekem. Pont bent álltam a mikrofonnál, amikor észrevettem, hogy Shuggy — az egyik legjobban kereső a cégben, persze csak utánam — bejött és leült a kanapéra. Vigyorogva léptem ki a fülkéből, lepacsiztam vele és melléültem. 

— Szóval, milyen célpontnak lenni? — mosolygott idiótán, mire nevetve megrántottam a vállamat. — Ugye tudod azért, hogy ez nem vicc? 

— Nem érdekelnek, ameddig van füvem, milliomos vagyok és egyszerre tizenhárom nővel lehetek — válaszoltam, miközben rágyújtottam egy cigire. Shuggy bólogatott, amolyan „végül is” stílusban.

— Lesz ma egy bulim, gyere már el, fasza lesz — mondta izgatottan. — Plusz — tette hozzá —, ha te is ott vagy, garantált telt ház. Na?

— Ott leszek — csaptam a markába, mit sem sejtve arról, hogy mi fog történni azon az estén, mert ha tudom, talán el sem megyek, sőt ki sem mozdulok a stúdióból többé. De nem tudhattam.

Még felvettem két számot a stúdióba és úgy gondoltam mára elég is lesz ennyi. Felkaptam a fotelről a kabátomat, odaintettem Tonynak és beálltam a liftbe. 

— Ráérsz ma este? — lépett elém a recepciós kis csaj. amikor leértem. Közel hajolt a nyakamhoz, majd nyomott rá egy hosszú csókot. Pont a hajába túrtam, amikor Shuggy hátba vágott. 

— Tesó, ne már! — röhögött fel. — A buliba hat ilyet foghatsz. 

Mosolyogva bólintottam egyet, majd lenéztem a lány névkártyájára, mert fogalmam sem volt, mi a neve. 

— Shea, kedvesem — néztem mélyen a szemébe — majd legközelebb, jó? — kérdeztem tőle, ő pedig válaszként megcsókolt. Shuggy elrángatott onnan, a csaj pedig elégedetten mosolygott. 

— Nem is szép — mondta Shugg, amikor beültünk az autómba. 

— Azért gondolom megvolt már — röhögtem fel, miközben kiadtam az indexet. 

— Kétszer is — nézett rám furán mosolyogva. Nem bírtam tovább, annyira röhögtem, hogy folytak a könnyeim. Ennek nagy részben a fű volt az oka, semmi más, de nem érdekelt volna az sem, ha lekapcsolnak a kibaszott rendőrök. Abban pillanatban annyi pénzem volt, hogy egy komplett házat tudtam volna venni nekik Hollywoodban és még maradt is volna rengeteg pénzem. A házamhoz mentünk, ahol tartottunk egy elő-bulit — azaz beálltunk és hívtunk nőket, meg pár havert —, majd elindultunk a klubba, aminek abban a pillanatban elfelejtettem a nevét, ahogy kimondták. Fehér nadrágot viseltem, egy fekete izompólóval. Nem én hajtottam, mert nagyon beszerettem volna rúgni, úgyhogy ez a testőrömre, Lorenzóra maradt. A hátsó ülésen még elszórakozgattam a lányokkal, akiket otthonról hoztam, de ahogy a klubhoz értem, már tovább is léptem rajtuk. Ez van. Ezt az életet éltem, megtehettem. Beérve azonnal minden szem rám szegeződött, főleg a hölgyeké. Tudtam, hogy csak azért tartanak „különlegesnek” mert híres és veszélyes voltam. Ha nem lett volna annyi pénzem és felhajtás körülöttem, maximum hárman figyeltek volna fel rám. De így... Ahogyan járkáltam közöttük simogattak mindenfelé, megpuszilták a bicepszemet, vagy csak simán kacsintottak. Kedvesen integettem mindegyiknek, pár ismerős odajött lekezelni velem, néhányan aláírást kértek, mások pedig a telefonszámukat nyomták a zsebembe. Még egy férfi is. 

— Ez mi? — néztem a cetlire, majd a srácra. 

— Tudod, sok mindent lehetett hallani, amikor börtönben voltál... gondoltam hátha. 

Teljesen felbaszódtam. Behúztam neki egyet, de két haverom azonnal lefogott és elvezetett onnan. Megdörzsöltem az öklömet, majd felsétáltam a VIP részlegbe. 

— Ez mi a franc volt? — kérdezte Stan. Természetesen mindent látott az ablakon keresztül. Ez volt jó a privát részlegben: hatalmas ablak és hangszigetelt falak. Dühösen néztem rá, majd levágtam magamat az egyik fekete bőrkanapéra. Rágyújtottam egymás után négy szál cigire, de sehogy sem tudtam lenyugodni. Komolyan ilyen pletykák terjengtek rólam, miközben a semmiért ültem félévet? Hogy meleg lettem? Nem azért ütöttem ki a srácot, mert provokált, hanem mert jól esett. Rég verekedtem már egy igazán jót. 

Egy-két feles után, már teljesen el is felejtettem, hogy mi történt, úgyhogy lementem a tánctérre, hogy szórakozzak kicsit. Shuggy nagyban nyomta a színpadon, én pedig kerestem az ízlésemnek megfelelő lányt és táncolni kezdtem vele. Összevissza ugráltam és hadonásztam, amikor hirtelen kiütöttem az egyik pincércsaj kezéből az italokat. 

— Baszd meg! — sziszegte.

— Bocs — hajoltam le és elkezdtem felszedni a szilánkdarabokat. Mivel eléggé a tánctér szélén álltunk, a hangszórók hangja nem ért el addig, így kitűnően hallottuk egymást. 

— Vak vagy, vagy mi a faszom? — kérdezte flegmán, miközben ő is próbálta felszedni a széthullott darabokat. 

— Tudod te kivel beszélsz? — lépett oda a pincérlányhoz a csaj, akivel táncoltam. — Ő itt Marcus — mondta oktatóan, miközben a hátamat simogatta. Az ismeretlen csaj, felállt, mélyen a táncpartnerem szemébe nézett, rábökött a mellkasára és csak ennyit mondott:

— Felőlem lehet a kibaszott megváltó is, akkor is fel kell szedje, ami miatta tört össze, te pedig segíts neki — utasította. A lány állt még ott pár pillanatig, majd elment, belőlem meg kitört a nevetés. Az ismeretlen lány furcsán nézett rám, majd elmosolyodott. Felálltunk mind a ketten, ő pedig elindult a pult felé. 

— Várj, mi a neved? — húztam vissza. Megrántotta a vállát és csakúgy simán otthagyott. 

Teljesen meglepődtem. Amióta a csúcson voltam még soha, egyetlen egy nő sem utasított vissza. Sőt, kérnem sem kellett őket soha. 

Amikor tizennyolc éves voltam, az egyik közeli középsuliba jártam. Mindenki füvezett, balhék voltak, csomóan meghaltak és szerintem ott basztam el az életemet. Akkoriban volt egy lány, akiért bármit megtettem volna. Formás volt, okos és gyönyörű. Róla írtam az első versemet, amit később rapszámként adtam elő. Nem foglalkozott velem. Azután terhes lett valami tagtól, és amikor kiderült számára is, hogy rohadt gazdag lettem, azt kezdte állítani, hogy az enyém a gyereke. A faszt. Ha az enyém lenne, akkor fel is nevelném. Csak pénzzel akart lehúzni. 

A balhék egyébként erőssé tettek. Erősse tett az, hogy hetente láttam megsérülni és meghalni a barátaimat. Néhány ember, ha fegyvert kap a kezébe azt hiszi bármit tehet, amit csak akar. Kurvára nem így van. Az igazi férfi fegyver nélkül lehet csak igazán bátor. A fegyver a gyávák eszköze. 

Én is gyáva voltam 1994 májusáig. Abban az évben kaptam négy lövést. Kettőt a lábamba, egyet az oldalamba és egy utolsó a fejemet súrolta. Rohadtul fájt. jobban, mint addig bármi az életemben. Először épphogy csak megéreztem, azután belém hasított, alig kaptam levegőt, homályosan láttam és iszonyatosan mart. Tudom kik tették, azt is tudom, hogy miért. Mind visszakapták egytől-egyig. Félve jártam mindenhová, hiába játszottam a szájhőst, hiába nyilatkoztam különböző tévéműsorokban, hogy nem félek egy keleti partról származó faszkalaptól sem, hiába írtam a dalaimban, hogy jöjjenek és próbáljanak megölni még egyszer. Féltem. Egyetlen egy pontos lövés és vége. Nincs több fű, kokó, nők és milliók. Anyám soha nem fog többé látni, a haverok emlékei megfakulnak rólam, a pénzem elvész én pedig elhalványodom. Kibaszottul féltem a sorsomtól.

— Min gondolkodsz, szép fiú? — lépett mellém egy csaj. De még milyen. Szőke, hófehér bőrű, rózsaszín ruhás és gyönyörű. Mosolyogva megvakartam a fejemet, beletörődtem, hogy a pincérlány lerázott, így hát kicsit csalódottan szórakozhattam Hófehérkével. Őszintén szólva fogalmam nem volt arról, hogy mit duruzsolt a fülembe, nem is érdekelt annyira, megfogtam a kezét és felvezettem a VIP részleg egyik kisebb fülkéjébe. Rögtön tudta mi a dolga. Amikor végeztünk még nyomott egy csókot az arcomra és kócos hajjal kilépett az ajtón. Vigyorogva mentem utána és vágtam le magamat az egyik fotelbe Stan mellé, aki elismerően a vállamra ütött, a fehér csaj leült az egyik ágyra, a tekintetem pedig azonnal a pincérlányéval fonódott össze, aki éppen megölelte Rafaelt, miután szétváltak közömbösen kezdett nézni rám, majd az előbbi partneremre. Lenézett a kis papírjára, amire a rendeléseket írta fel és újra a szemembe nézett. Pár másodperc után az egyik haverom szólalt meg. 

— Baszod, rendelsz már valamit, vagy mi lesz? 

— Ja, igen — ráztam meg a fejemet, hogy ne a gyönyörű ismeretlen lányon járjon a fantáziám, aki egyébként őrjítően nézett rám. — Két whiskyt. — Felírta és szó nélkül kiment. Mi a fasz baja van ennek a bigének? — Ki ez? — néztem Rafaelra, egy szintén WBS tagra.

— A pincér? — kérdezte, mire bólintottam. — A bátyja az egyik legjobb haverom volt, Kaenan. Börtönben ül most, ő pedig Kayla, a húga — válaszolta. — Hagyd ki a dolgaidból Marcus — nézett rám szigorúan. Rögtön levágta, hogy megakarom szerezni. — Tudod, hogy szorul a kötél a nyakad körül, elég ha minket rántasz magaddal, ártatlan fiatal lányokat hagyj ki ebből — szorította meg a kezemet —, megértetted? Marcus? 

— Meg — válaszoltam, mire bólintott egyet. 

Bevezető

Üvöltözésre nyitottam ki a szememet. Az alattunk élő szomszédok már megint veszekedtek. Forgattam egyet a szememen, majd átfordultam a másik oldalamra. Mindennap erre kelek. Unottan felültem az ágyban, tudtam, hogy úgysem fogok tudni már visszaaludni, úgyhogy kicsoszogtam a tenyérméretű szobámból, ahol régen hárman aludtunk, a bátyámmal és az öcsémmel. Mivel nem volt elég ágy, ezért a kis öcsivel, Troy-al osztoztunk egyen. Rengetegszer aludtunk összebújva, amikor anyu és apu veszekedtek, vagy a bátyánk hazajött összeverve és beállva. Apropó a bátyám. Kaenan, jelenleg börtönben ül, drogot találtak nála, ami azért is furcsa, mert egy farmerdzsekiben találták meg a fehér rendőrurak, ami nem is Kaenané volt. Hiába bizonygatta, éppen szartak a fejére.
Kibotorkáltam álmosan a nappaliba, ahol anyu már sürgött-forgott. Fogalmam sincs hogyan tud ilyen lelkes lenni korán reggel. Hosszú fekete hajamat gyorsan kontyba kötöttem, majd nyomtam egy puszit az arcára.
— Troy? — néztem rá kíváncsian, miközben belekortyoltam az elém letett teába.
— Semmi hír róla. — Teljesen lehervadt a mosoly az arcáról, idegesen belekortyolt a kávéjába, majd rám nézett. — Mi van, ha hülyeséget csinált? — kérdezte rémülten. Troynak három hete nyoma veszett. Nem jött haza, nem látta senki, nem járt a környéken.
— Tud vigyázni magára! — mosolyodtam el. Eszembe jutott, amikor még sokat voltunk együtt és folyton verekedésekbe keveredett. Akármilyen vézna volt, verekedni jól tudott, azóta pedig gyúrni kezdett, úgyhogy teljesen legyőzhetetlen. — Nem olyan fából faragtak minket. Sose féltsd a bőrünket, édesanya.
Anyu elmosolyodott, magára vette a barna kabátját és kisietett az ajtón. Három műszakban dolgozik.   Szomorúan néztem utána, majd felöltöztem. Én voltam a soros, hogy meglátogassam Kaenant. Egy egyszerű farmernadrágot és pólót vettem magamra és már indultam is a börtön felé.
Tíz perce üldögéltem a kis asztal mögött. Körülöttem mindenki beszélgetett egy-egy szerettével, de Kaenan sehogy sem jött ki az ajtón. Félóra várakozás után a huszonhárom éves bátyám összeverve és vértől tocsogva botorkált az asztalunkhoz.
— Mi történt veled? — szörnyülködtem és azonnal potyogni kezdtek a könnyek a szememből. Feltette az asztalra összebilincselt kezeit, majd megrázta a fejét. Összekulcsoltuk az ujjainkat. Egyikünk sem szólt semmit. A szememmel kerestem azt a fazont, aki kivezette a fivéremet. Ahogy megpillantottam, azonnal felpattantam, de Kaenan visszahúzott.
— Kayla, kérlek — nézett rám könyörgően, de nem tudott meghatni. Borzalmasan festett. Kirántottam a kezemet a szorításából, ő pedig szomorúan ráhajtotta a fejét a padra.
— Mi a fasz történt a bátyámmal? — álltam a fazon elé. Egy magas, ötvenes éveiben járó fekete férfi volt. Bambán bámult rám, majd elfordította a fejét. — Kibaszottul kérdeztem valamit. Össze van verve  a feje. Ő egy piti kis dílerként került be, nem egy gyilkosként, nem ezt érdemli.
— Majd máskor nem jár a szája — rántott egyet a vállán. Dühös lettem. Soha életemben nem éreztem még ilyet. Legszívesebben puszta kézzel öltem volna meg, mosolyogva. Utáltam, hogy ennyire tehetetlen és kiszolgáltatott vagyok.
— Hát nem minden fekete tart össze. Nem igaz? — kérdeztem szomorúan, majd visszasétáltam a fivéremhez. Bánatosan nézett rám a hatalmas szemeivel, talán ő is abban reménykedett, hogy sikerül valamit rendeznem. Leültem ismét elé, mire elmosolyodott. — Mi az? — néztem rá kérdőn.
— Kislányként is ilyen voltál — mondta. — Amikor azok a fehér fiúk beszólogattak nekem, én pedig csak tűrtem csendben, te pedig hirtelen megjelentél. Utánoztad a felnőtteket. Göndör hajadat felfogtad, a fülbevalóidat kiszedted és nekiugrottál a daginak — mesélte nevetve. Én sem bírtam sokáig, hangosan felröhögtem.
— Őt gondoltam a leggyengébb láncszemnek — rántottam meg a vállamat továbbra is mosolyogva. — Aztán oldalba rúgtad az egyiket és gyorsan elszaladtunk.
— Troy? — nézett rám kíváncsian. — Még mindig nem jött haza?
Megráztam a fejemet. Kaenan idegesen dobolni kezdett az ujjaival. Az előbbi jókedvnek már nyoma sem volt az arcunkon. Mind a ketten próbáltuk megvédeni őt ettől. Gyerekkorunkban is eltűrtük, hogy minket bántson az apánk, még ha Troy is volt a hibás. Tartottuk a hátunkat érte. És most tessék. Belekeveredett minden szarba. A bátyám magát hibáztatta, hiszen ő sem volt különb, ő is benne van a Bloods bandába, pont mint Troy. Én viszont egyértelműen az apánkat hibáztattam ezért.
— Vége a látogatásnak — lépett oda egy őr és felrántotta Kaenant. Amilyen szorosan csak tudtam magamhoz öleltem, majd végignéztem, ahogyan elvezetik.

***

Hazaérve azonnal a zuhany alá álltam. Nyolckor kezdődött a műszakom a klubban. Utáltam ott dolgozni, de kellett a pénz, úgyhogy elvállaltam a munkát. Hétvégén csúcsforgalom van, most pedig  pláne az lesz, hogy Shuggy D itt fog fellépni, úgyhogy előre felkészültem mindenre szellemileg. Épp élveztem a zuhanyt, amikor a nappaliból hangokat kezdtem hallani. Kiléptem a tusolóból, magamra tekertem egy törölközőt, felkaptam az első tárgyat, ami a kezem közé került — ez a szappantartó volt — és kiléptem az ajtón egy nagy sóhaj után.
— Troy! — kiáltottam fel, ledobva a szappantartót, azonnal odarohantam és megöleltem, de ő eltolt magától.
— Pénz kéne — nézett rám. Megilletődötten hátráltam egy lépést és szó nélkül a táskámhoz léptem. — 800 dolcsi. — Érthetetlenül felnéztem rá, majd leengedtem a táskámat és kivettem belőle 50 dollárt.
— Ez az összes pénzem — nyújtottam oda neki. — Honnan a francból gondoltad, hogy van 800 dolcsi nálam? Soha az életünkben nem volt még egyszerre ennyi lóvénk.
Idegesen kikapta a kezemből a pénzt, zsebre vágta és elindult a kijárat felé. — Állj meg — szaladtam elé, és megálltam a bejárati ajtóban. — Hova a francba tűntél? Mi van veled? Hol élsz három hete és miért nem jársz haza?
— Engedj — lökött félre egy könnyed mozdulattal. Újra visszaálltam az ajtó elé. — Semmi közöd hozzá, engedj ki — mondta szigorúan, de nem mozdultam.
— Tizenhét éves vagy, igenis van közöm hozzá! Mondd el, mi a franc van veled, engedd, hogy segítsek, vagy legalább menj be a börtönbe, látogasd meg Kaenant, hátha ő jobb belátásra tud bírni. Anya aggódik miattad.
— Maradj ki ebből Layla — mondta, nekem pedig összeszorult a szívem. Kiskorában mindig Laylat mondott a Kayla helyett, ezer éve nem szólított a Laylaként.
Újra taszított egyet rajtam, majd kilépett az ajtón, egy szál törölközőben léptem ki a verandánkra, láttam, hogy egy fekete autó várja az út szélén, odafutott, visszanézett rám, majd beszállt a kocsiba és eltűnt újra. Sírva mentem vissza a lakásunkba, hogy eltudjak készülni a munkára.
Egy papírra lefirkantottam anyunak, hogy Troy itt járt, minden rendben van vele és hamarosan hazajön. Természetesen hazugság volt az egész, jól tudom, de talán anyát megnyugtassa valamennyire.
Magamra húztam a kis egyenruhánkat, amin ott virított, hogy "Jorah's angels" (nagyon eredeti), felhúztam hozzá a kötelező, fekete mini szoknyámat és elindultam a klubhoz. Ez a hely, ez a kis város rész nem olyan, mint a többi. Itt folyamatosan megy a gyilkolás, így hát azzal a tudattal kell kilépj a mocskos ajtódon, hogy talán nem térsz haza többet. Emlékszem, hogy gyerekkoromban az egész félelmetesnek tűnt. Egyszer Derrek, az egyik osztálytársam azzal büszkélkedett a szünetekben, hogy látott egy holttestet és senki nem vitte még el onnan, úgyhogy a kíváncsiságunk miatt elmentünk Derrekkel és megnéztük az egyik ház mögötti megkéselt, halott embert. Ekkor volt először ilyesmiben részem. Mindössze tíz évesen. Szép lassan hozzászokik az ember. Nincs más választása.