II. — "i trust you dearly"

*Kayla szemszöge*

Még mindig a délután történtek hatása alatt voltam. Álltam a pult mögött, de egyszerűen nem fogtam fel, hogy mégis mit rendelnek tőlem, azt sem tudtam hol vagyok. Nem tudtam összpontosítani és ezen a vérfolt sem segített a felsőmön. 

Az egész úgy kezdődött, hogy egy fiatal-, talán húsz éves srác a fenekemre csapott, mikor elmentem előttük. Teljesen pirosba volt öltözve, így azonnal levágtam, hogy büszke bandatag. A társai szintúgy virítottak. Nem emlékszem sok mindenre, mert a sokk miatt, amit kaptam törlődtek az emlékeim. Úgy cselekedtem, hogy nem voltam ura a testemnek, sem az elmémnek. Minden ösztönös volt.
Az egyik pillanatban még szidtam és azzal fenyegettem, hogy eltöröm a karját, ő mindeközben a dekoltázsomat bámulta, telt ajkait harapdálta, én pedig kiegyenesedve álltam és vártam, hogy mi lesz az egésznek a vége, vonzónak találtam őt. Magas volt, erős és gyönyörű arcú. Azután a fejem fölé emelte a tekintetét, a kajánság eltűnt belőle és félelem váltotta fel. Rám nézett és ellökött, majd ő is a földhöz simult, a barátai úgyszintén. Megállt egy kék autó tíz méterre tőlünk. Crips banda tagok voltak. Fülsüketítő lövöldözés és filmszakadás. Fogalmam sincs mennyit lőttek, a félelemtől tompán hallottam. Nem tudom meddig tartott, nem tudok semmit. Valaki elkezdett felrángatni a földről. Körülnéztem, remegtem az idegességtől és akkor megláttam, ahogyan a gyönyörű arcú a földön fekszik. A hasából ömlött a vér, az arca eltorzult a fájdalomtól. Letérdeltem és az ölembe vettem óvatosan a fejét. Nem szólt semmit, ijedten meredt rám, miközben simogattam nyugtatásképpen. Azután az egyik fiú, annyit mondott, hogy „menj, ha nem akarsz belekeveredni”. Bólintottam egyet, még egyszer, utoljára lenéztem az ölemben fekvő srácra, óvatosan felálltam és elindultam a klub felé.
— Eltörtél három poharat és várnak a privát részlegbe — bökött meg Trisha, kizökkentve a gondolataimból.
— Az egyik faszkalap, az a híres rapper kilö... — kezdtem magyarázni, de a kolléganőm hirtelen felkapta a fejét.
— Marcus? Marcus lökte ki a kezedből? Úristen! — Ámuldozott. — Élőben is olyan helyes?
— Be van állva, a szeme vérben úszik, a száját valaki szétrágta, a karján ütésnyomok és egy fehér lánnyal dugott az előbb — soroltam.
— Akkor élőben is olyan kibaszott dögös lehet, mint a képeken — magyarázott tovább, meg sem hallva, amit az előbb mondtam. Alapból „elítéli” a fehér-fekete keveredéseket. Múlthéten egy fehér, gazdag csávó totál rám volt állva, megpróbáltam kihasználni a helyzetet, hátha segít Kaenan óvadékában, de Trisha szabályosan elüldözte. „Bűn. A fehérek megvetik a feketéket, így hát meg sem érdemlik a formás feneked.” Ezt a két mondatot rongyosra hajtogatta, még végül beláttam, hogy igaza van. Úgy látom Marcus esetében ez elnézendő. Unalmasan pakoltam az italokat  a tálcára, odaintettem pár ismerősnek. Próbáltam visszanyerni a lelkierőmet, úgyhogy szép csendben lehúztam egy tiszta vodkát. Soha nem iszom munkaidőben, de most muszáj volt.
Megindultam a privát részleg felé, bujkálva a bulizók között, ügyelve arra, hogy még egyszer senki se üsse ki a kezemből a poharakat.
Amikor beléptem a helységbe azonnal megcsapott a fű jellegzetes, émelyítő szaga. Már csak attól beáll az ember, ha mélyebbet szív a levegőből. Letettem az asztalra a piákat, de nem tudtam azonnal eltűnni onnan, pedig ez volt minden vágyam.
— Kayla, kis hercegnőm — ugrott fel Jorah, a klubtulajdonosa. Az összes pincérlány az ágyasa volt, kivéve engem. Inkább éheztem, de nem engedtem, hogy valaki bábuként rángasson ide-oda, amikor épp a szükség kívánta. Mosolyt varázsoltam az arcomra, ő pedig átkarolt. — Srácok — kezdett bele, mire minden szem rám szegeződött a szobában, még a lányoké is, akik félmeztelenül lógtak egy-két tagon, meg persze Marcuson. — Miért véres a trikód? — kérdezte, amikor a rohadt nagy folt feltűnt neki. Gyanítom nem ezt akarta megkérdezni a nagy nyilvánosság előtt. Undorral az arcán engedte le a karját rólam, mintha legalábbis valami fertőző kórságot hordanék. Lehajtottam a fejemet. A kurva életebe, pont, mire sikerült kiverni a dolgokat a fejemből. — Kérdeztem valamit! — rángatott meg és erősen szorította a kezemet. Fájt. Továbbra sem mertem felnézni, már csak akkor emeltem fel a tekintetemet, amikor valaki ellökte mellőlem Joraht. Marcus volt.
— Kurvára ne rángasd! — mondta olyan hangsúllyal, hogy még én is megijedtem. Remegő lábakkal léptem be a mellékhelységbe, amit nem használhat a személyzet a VIP részlegben. Nem érdekelt. A mosdóhoz léptem, jéghideg vizet engedtem a csuklómra, azután megmostam az arcomat és végül a nyakamat. — Jól vagy? — lépett be utánam. Nem szóltam semmit, csak bólintottam egyet. Kíváncsian fürkészte a piros-foltos felsőmet. Óvatosan lecsúsztam a csempe mentén, a fejemet a térdemre hajtottam, a hajam egyenletesen omlott szét az oldalamon, a vége pedig a piszkos padlót súrolta. Nem bírtam tovább, rázkódni kezdtem és zokogni. Úgy éreztem, hogy a felsőm megfog fojtani, úgyhogy lekaptam magamról és eldobtam. Marcus nem szólt semmit. Nem is vártam el tőle. Fogalma sem volt arról, hogy mi történt velem. Levágódott mellém és csendben rágyújtott, miközben én továbbra is csak sírni tudtam. Egyszerűen nem tudtam túllépni a dolgon. Igazságtalanságnak éreztem és féltem. Féltem, mert könnyen megölhettek volna engem is. De nem tették. Borzalmas volt belegondolni, hogy ameddig máshol biztonságosan élnek az emberek, addig mi, akár az állatok öljük egymást.
    Pár perc után úgy tűnt kezdek megnyugodni, megtöröltem a könnytől elázott arcomat és felnéztem rá. Türelmesen üldögélt mellettem. Szívott egy mélyet a cigiből, majd azonnal kifújta. Erőtlenül rámosolyogtam, ő pedig viszonozta.
— Megöltek előttem egy srácot — kezdtem rekedt hangon. Bólintott és várta, hogy folytassam. — Megállt egy Cripses autó mellettünk — folytattam, de elcsuklott a hangom. Hatalmas, erős kezeit átfonta a nyakam körül, az állát a fejem tetején támasztotta, én pedig a mellkasához bújtam. Bódítóan jó illata volt, még a fű sem tudta elnyomni a márkás parfümjének aromáját. Biztonságban éreztem magamat és jól esett, mert eléggé fáztam egy szál melltartóban. Mintha megérezte volna, elhúzódott tőlem és lekapta magáról a fekete felsőjét. Magamra vettem a hatalmas blúzt és elmosolyodtam. Akaratlanul is a kockás hasára tévedt a tekintetem, de gyorsan elrántottam a fejemet. Felállt, majd kinyújtotta a jobb kezét és egy egyszerű mozdulattal felrántott a földről. Mielőtt kiléptünk volna belenéztem a tükörbe. Az arcom fel volt püffedve, a sminkem lefolyt, a hajam pedig csapzottan állt.
— Úristen — hajoltam közelebb, hogy lemossam a szempillaspirálomat, ami egy hosszú vonalat hagyott az arcomon.
— Hé, mikor jössz már vissza? — lépett be egy csaj. Hangja kacérkodó volt, dekoltázsa mély. Tipikus ribanc. Marcus elmosolyodott, végignézett rajta, azután rám emelte a tekintetét, mintha arra várna, hogy rábólintsak a dologra, mintha az engedélyem kellene hozzá.
— Mindjárt megyek — válaszolta, a lány pedig elégedett fejjel, erős csípőmozgással tipegett ki a helységből. Én is megindultam. Semmi keresnivalóm nem volt már ott. Sőt. Talán holnap már be sem kell jönnöm dolgozni. Minél előbb kiszerettem volna menni, ha Marcusra néztem elfogott a sírás és egyre csak az járt a fejembe, hogy megint megakarom ölelni. — Hé! — kapta el a derekamat, amikor megpróbáltam kimenni mellette. Óvatosan a falnak nyomott és simogatni kezdte az oldalamat. Annyira kicsinek tűntem mellette. Kíváncsian néztem a barna szemeibe, nem értettem mi játszódhat le a fejében, mit akarhat. Azután egyszerűen elengedett és kilépett az ajtón, pár másodperccel később én is ugyanígy cselekedtem. Összezavarodottan néztem körbe Joraht keresve, aki mosolyogva intett nekem, Marcus már egy másik lánnyal szórakozott, én pedig keserű szájízzel mentem le a tánctérre.